Hol volt, hol nem volt, talán itt, vagy valahol másutt egy kislány, aki szeretett volna találkozni a betlehemi kis Jézussal. Kiszaladt az utcára, és keresni kezdte a betlehemi csillagot. Az majd engem is elvezet hozzá, - gondolta. Nézte, nézte a csillagokat, kutatta közülük a legfényesebbet. Bizony hiába, mert szinte minden csillag egyformán világított. Csüggedten visszafordult, amikor észrevette, hogy egy sokkal fényesebb csillag szaladt fel az égre. Megtorpant, és ujjongni kezdett. Megvan a csillagom, elindulok utána! Ám a csillag nem mozdult. Töprengett a kislány: - Ez meg hogy lehet?
Felkiáltott a csillagra.
- Jó, ha te nem jössz, akkor megyek egyedül! Nélküled is megtalálom!
Azzal elindult. Erre csodák csodája, a csillag is megmozdult, és ment a kislánnyal.
A kislány újra rászólt.
- Neked előttem kellene menni!
A csillag rámosolygott:
- Menj csak, találkozni fogsz vele.
Így hát a kislány újra elindult a karácsonyi éjszakába. Az utcákon nyüzsögtek az emberek, az üzletek tele voltak szebbnél szebb portékával.
Hirtelen visítás szállt a tömeg fölé.
- Tolvaj, fogják meg!
Egy fiú szaladt, rémülten keresve az utat. Valaki utána nyúlt, hogy elkapja, de egy bundában bújtatott női kéz megfogta.
- Ugyan, mit törődsz vele, nem a mi dolgunk. – nyafogta a bunda tulajdonosa.
Valaki mégis útját állta a kis tolvajnak. Idős úr volt. Furcsa, de mégis kedves arc hajolt a fiú fölé.
- Na, hadd lám, mit csórtál, milyen érték késztetett lopásra?
A fiú ijedt röstelkedéssel mutatta a kincset,- egy piros almát.
A férfi meglepődött, nem akart hinni a szemének, de már akkor odaért a visítozó asszonyság is.
- A legszebb almámat lopta el, az almakupacom tetejéről! Ezzel csalogattam oda a vevőket. Köszönöm uram, hogy elkapta ezt a tolvajt.
Aztán a fiúra rivallt.
- Azonnal add ide azt az almát!
A férfi megfogta a hadonászó asszony kezét.
- Várjon asszonyom, előbb tisztázni kell a dolgot.
A fiúhoz fordult.
- Mondd fiam ennyi értékes áru közül, miért erre a piros almára volt szükséged?
A fiú lehajtotta a fejét.
- Anyukám beteg, de nincs pénzünk vacsorára, gondoltam legalább egy almával meglepem.
A férfi elővette a pénztárcáját, és a visítozó asszonyt kérdezte.
- Mennyit ér ez az alma?
Annak felcsillant a szeme és sunyi nézéssel egy kiló alma árát jajgatta ki.
Az idős úr, rosszalló fejcsóválással ugyan, de kifizette. Aztán még a fiú markába nyomott valamennyi pénzt.
- Ne éhezzetek, ez elég lesz egy hónapig. Végy valami vacsorát, de máskor előbb kérni és nem lopni kell! – azzal sarkon fordult és eltűnt a tömegben.
A kislány még látta, hogy a fiú boldog ugrándozással beszaladt az üzletbe. Néhány perc múlva újra visítást hallott.
- Jaj, az almáim, valamennyi összetöppedt!
Valóban, az áruspulton hirtelen mind megfonnyadt. Csodálkozva ment a lányka tovább.
Újabb kiáltást hallott.
- Segítség, gyilkos!
Borzadva látta, hogy lecsapni készülő kés emelkedik a levegőbe. Valaki azonban kiütötte a gyilkosságra készülő kezéből, ami felrepült és a közeli hókupacon landolt. A tulajdonosa utánakapott, de a hókupacban álló kés hirtelen virággá változott. Erre rémülten elrohant, a kislány pedig letörte a virágot.
- Nem hagylak megfagyni. – mondta és tovább ment.
Néhány lépésre szakadt kabátban, gyufát gyújtogató lányt pillantott meg.
- Ki vagy te? - kérdezte tőle.
- Nem ismersz meg? Én a gyufaárus lányka vagyok! – hangzott a válasz.
Csodálkozott.
- Ó igen a meséből, melyben az a lány megfagyott! Nem is szeretem azt a történetet. Látom most is fázol, de én nem engedem, hogy megfagyj! – ölelte át – Gyere, elviszlek hozzánk, édesanyám majd gondoskodik rólad.
A gyufaárus nem mozdult, csak megszólal.
- Szép virágod van, nekem adnád?
A kislány boldogan nyújtotta felé.
- A tied lehet, nem sajnálom tőled.
A lányka átvette a virágot, majd azzal együtt hirtelen a levegőbe emelkedett.
- Gyere vissza, ne menj el, segíteni akarok, javítsuk ki a mese végét!- hangzott a kérés, de hiába. A gyufaárus lányka eltűnt valahol a felhők között.
A kislány zokogva ült egy lépcsőre. Hirtelen a csillag esett mellé, és így szólt.
- Megérkeztünk.
A sírás abban maradt, helyette kérdés reppent fel.
- Hová érkeztünk meg?
A válasz nem késlekedett.
- A betlehemi Jézushoz!
Újabb sírás volt rá a felelet.
- Nem érkeztünk meg, én nem látom a kis Jézust, találkozni akarok vele!
- De hiszen találkoztál vele – válaszolta a csillag – nem vetted volna észre? Tudod, Ő a szívekben lakik, a tiedben is, és mindenkijében, csak sokan nem vesznek tudomást róla. Találkoztál vele a kis tolvaj segítőjében, a gyilkos kéz megragadásakor. Ott volt a segítő szívekben, és a te szívedben is ott van. Szemmel ne akard látni, érezned kell, hiszen belül hordozod. Egyszer talán majd láthatod is, de most érd be ennyivel. Siess haza, otthon már keresnek. Isten veled – búcsúzott el végül, és eltűnt.
A kislány felugrott és futott haza, ahogy csak bírt. Otthon gyönyörűen feldíszített fenyőfa alatt édesanyja várta.
- Már kerestelek – szólt – nézd itt járt a kis Jézus, hozott neked ajándékot.
- Édesanyám, a betlehemi Jézus ma este velem volt, és megmutatta, hogy Ő a szeretettel együtt ott lakik a szívünkben, – és elmesélte különös kalandját.
Édesanyja megsimogatta gyermekét.
- Bizony kislányom, a fenyőfa csak jelkép, örülök, hogy veled volt, és annak is, hogy a te szívecskédben is ott lakozik.
A kislány azóta felnőtt, de a szeretet és a tudat, hogy Jézust megtalálta, örökké ott maradt a szívében.
