A kis autó nagy ereje

Egy kora nyári reggel, Berci lustán nyújtózkodott az ágyban. Nyűgös volt a gyerek, alig várta, hogy elérkezzen a nyaralásuk ideje. De jó lesz,- gondolta – az idei nyarunk nagyon szépnek ígérkezik. Apu azt mondta, hogy hamarosan autót vesz, és azzal megyünk mindenhova. Persze ma még óvodába kell mennem.

- Bercikém, ébresztő! – hallatszott az anyai sürgetés.

Azzal be is lépett a szobába és gyorsan kezelésbe vette fiacskáját. Mosdás, fogmosás majd gyors öltözködés után, elindultak. Mikor meglátta a gyerekeket, eszébe jutott barátja, Péter. Lesz kinek elmondani a jó hírt. Vele megoszthatja örömét, nem fogja dicsekedésnek tekinteni. Mindig, mindent megbeszéltek. Alig várta, hogy a reggelinél egymás mellé üljenek. Akkor tudnak sugdolózni. Most is ez történt.

- Képzeld, autót veszünk!

- Mi is, ma hozzák haza.

Bercinek elakadt a lélegzete:

- És milyent?

- Mit tudom én? Majd gyere át, megnézzük.

Ebben maradtak, de Berci szomorú lett a hír hallatán. Akkor Péteréknek előbb lesz autójuk, mint nekik. Persze így is jó, de fordítva még jobb lett volna. Már csak abban bízott, hogy az övéké lesz a legszebb, a legnagyobb. Mikor hazamentek, végre elérkezett az a pillanat, amikor átmehetett Péterhez. Barátja sugárzó arccal fogadta, és bevezette a garázsba. Ott bizony egy vadonatúj, nagy fekete autó állt. Mi tagadás, csillogott-villogott, gyönyörű volt.

- Most, a fekete szín az elegáns, ez a divat. - magyarázta Péter.

- Ühümm, tudom – válaszolt Berci, miközben erről fogalma se volt. Kimutatni viszont nem akarta. Hogy is ne! Barátja még butának tartaná. Búsan ballagott haza. Otthon kérdezgetni kezdte, hogy ők majd milyen kocsit vesznek, de nem kapott pontos választ. Egy reggel aztán, ez is kiderült. Aznap ugyanis autókürt hangjára ébredt fel. Felugrott az ágyból:

- Hurrá! Megérkezett az autónk!

Szaladt az ablakhoz, amikor azonban kinézett, alább hagyott a lelkesedése. Apukája egy új, de kis autóból integetett feléje.

- Gyere Berci, nézd meg az autónkat!

Leballagott és kelletlenül hallgatta apja lelkes magyarázatát, aki végül megkérdezte:

- Mi van, hát nem is örülsz?

- De, de… csak …tudod, nem lesz ez a kicsi nekünk?

- Dehogy, nézd a belseje milyen tágas. Elférünk benne fiam, nyugodj meg. És  - emelte égnek mutatóujját – keveset fogyaszt.

Berci azonban ezzel édes keveset törődött. Egyre azon járt az esze, hogy mit szól majd ehhez Péter. Jól kinevet – gondolta magában.

- Na, ülj bele, – hallotta ismét édesapja hangját – meglátod milyen erős és fürge ez a kis kocsi.

A próbaút után kicsit jobb kedvre derült, mert autójuk valóban fürgén szedte kerekeit, még az emelkedőkön is. Reggel ismét kiálltak a garázsból. A kerítés túloldalán, már Péterék új autója is ott volt. Majdnem összeértek. Most aztán jól lehetett látni a méretbeli különbséget. Berci újra elszontyolodott, de barátja csillogó szemekkel dicsérte a kicsi kocsit.

- Mit akarsz, ez nagyon aranyos?! És milyen klassz a lámpája. Mintha kacsintana.

- Bandzsa .- motyogta Berci.

- És a műszerfal is menő. Még kesztyűtartója is van.

- Fölösleges, nem hordunk kesztyűt,- duzzogott barátja.

- Öregem, rádió is van, és magnó.    

- Vacak, szalagos.

- A kocsi fényezése is szuper.

- Rikító.

- Legalább látni lehet az úton! – vágta rá Péter

- Látni? Egy ilyen kis kocsit?

Mikor barátja elment, Berci rosszkedvűen huppant az ülésre. Egyszer csak hallotta:

- Nem vagyok bandzsa, te vagy az.

- Van itt valaki?- forgolódott a kis tulajdonos.

- És a színem se rikító. A te pizsamád viszont ronda.

Berci ijedten felugrott, de nem látott senkit.

- És ne csapd be az ajtómat, te mafla.

- Bocsánat, - morgott Berci, majd felcsattant.

- Ki a csuda dumál itt nekem?!

- Én dumálok, te mafla.

- Ne merj még egyszer maflának nevezni, akárki is vagy!

- Én beszélek te mamlasz, az autód! Nem akárki.

Berci eltátotta a száját.

- Csukd be a szád, és ülj vissza a helyedre!- hangzott a parancs.

Ijedten beült újra és csendesen meghúzta magát az ülésen. Akkor az autó újból megszólalt.

- Nem örülsz nekem, mi? Kicsinek, vacaknak tartasz. A barátod kocsiját bezzeg simogatod, engem viszont nem.

- Én…

- Ne szólj közbe, még nem fejeztem be! Vedd tudomásul, hogy édesapád nagyon jól döntött, amikor engem választott. Kicsi vagyok, de igen erős. Akár egy teherautót is el tudnék húzni…na persze egy kisebbet.

Berci apja közeledett a kocsihoz.

- Berci, hol vagy?

A gyerek megkönnyebbülten kiugrott a kocsiból.

- Itt vagyok Apu!

- Mit csinálsz ott?

- Semmit, csak ismerkedtem az autónkkal, kicsit beszélgettünk is.

- Persze,- bólintott megértően az apa. Az utolsó megjegyzésnek nem tulajdonított nagy jelentőséget. Elvégre ő is beszélget néha magában. Ilyenkor mondja, „Jó társaságban vagyok”. – Gyere ebédelni, aztán folytathatod a nézelődést.

A két kocsi egyedül maradt. Össze-összenéztek, végül a nagy megszólalt.

- Hallottam, amit beszéltetek. Szóval Berci nem örül neked.

- Sajnos nem. – hangzott a szomorú válasz.

- Figyelj, én kigondoltam valamit. Hamarosan indulunk, és én majd útközben elromlok.

- Hogy – hogy elromlasz? Hiszen vadi új vagy?

- Mindegy. Úgy teszek, mintha elromlottam volna, és akkor majd te hazahúzol. Biztosan téged kérnek meg rá. Nincs a közelben másik autó. Meglátod milyen nagy sikered lesz Bercinél. Na, áll az alku?

A kis autó aggodalmaskodott:

- Félek, hogy nem bírlak el. Tudod, az előbb csak hősködtem.

- Ne izgulj. Én nem romlok el. Mondom, hogy csak úgy teszek, mintha elromlottam volna. Rásegítek, nem kell erőlködnöd.

- Jól van, így nem bánom. Áll az alku! – azzal összecsapták a kerekeiket.

Ebéd után, Péterék beültek a kocsiba, és elindultak rokoni látogatásra. Berci integetett utánuk, aztán édesapja körül segédkezett. Egyszer csak kétségbeesetten szalad vissza barátja.

- Leállt az autónk, haza kellene húzni. Nem tudunk tovább menni! Tessék segíteni. – kérlelte Bercinek az apukáját.

Az apa aggodalmasan pislogott.

- Hát nem is tudom, elbírja ez a kis kocsi?

Berci viszont diadalt érzett. Most aztán a kocsijuk, megmutathatja tudományát. Azt állította, hogy egy kisebb teherautót is elhúzna.

- Apa, elbírja.. meglátod! Nem azt mondtad, hogy erős?

- Igazad, van, meg kell próbálni. Segítenünk kell egymáson – azzal, Péterrel együtt elindultak.

A kis autó boldogan iparkodott a színhelyre, tudta, hogy ez csak egy beugratás.  Ott aztán összeakasztották a két kocsit, és indulhattak. A kicsi nagyot nyögött, amikor neki rugaszkodott. Csodálkozva tapasztalta, hogy nem is olyan könnyű a dolga. Aztán csak neki lódult, és igen ügyesen húzta nagyobb társát. Mikor hazaértek, kiderült, hogy az autó valóban elromlott, nem tudott kicsi barátjának segíteni. Röstelkedve szabadkozott miatta, de a kis autót nem bántotta az eset, roppant büszke volt teljesítményére. És Berci is büszkélkedett barátjának, aki nem győzött csodálkozni és köszönni a segítséget.

Este aztán furcsa dolog történt. Mikor már mindenki elaludt, Berci lelopakodott a garázsba, és megsimogatta az autójukat.

- Ügyes voltál, büszke vagyok rád.

- Akkor már megkedveltél?

- Megkedveltelek? Megszerettelek te mafla! - válaszolt Berci nevetve, és a kis autó boldogan rákacsintott.